Meggyőződésem, hogy az anyák úgy vannak bekötve, beprogramozva, hogy a gyerekük által kibocsájtott frekvenciahullámokra és rezgésekre felettébb érzékenyen reagáljanak. Ez vagy az evolúciós túlélős ösztönnel van összefüggésben vagy ez is csak egyike a nők tiltott gyümölcs evésből eredendő büntetéseinek, mint a fájdalmas gyerekszülés, férfi alá rendeltség és a magassarkú cipő hordása.
Például soha egyik gyerek sem volt képes kiváltani belőlem azt a reakciót, amit Zoé nyöszörgése vagy hangos sírása csinál. Pedig sok gyerekkel volt dolgom életem során, mégis azok a sírások, hangok teljesen más hatással voltak rám. Hidegen hagytak. Legfeljebb irritált lettem egy kicsit, de nem vettem személyes sértésnek, támadásnak, sürgetésnek, elégedetlenkedésnek. Tudtam higgadt és objektív maradni. Most viszont ha Zoé már rosszul nyekken és neadjisten civilizált körökben vagyunk (értsd: felnőttek vesznek körül, nem agyament színes, zajos, csörgő babajátékok), akkor elönt a forró veríték, hidegrázásom van, az emberi párbeszéd közben spontán szelektív süketség lesz rajtam úrrá, mert csak a sírást hallom,semmi mást, vérnyomásom a plafont rúgdossa és úgy érzem, hogy a vérereimet acélos drótkefe sikálja belülről. Hogy miért? Mert bár ártatlan kis hangocskának tűnik ez az avatatlan füleknek (még az Apja füle is immunis erre a frekvenciára), én tudom, hogy ezt a fajta nyűglődést hamarosan hangos sírás és ordítás követi. Mint egy időzített, ketyegő bomba. Mások viszont nem tudják dekódolni ezeket a morze-jeleket. Aranyos kis beszélgetésnek értelmezik, és csak néznek, mint Rozi a moziban amikor a sírás rész beáll, hogy ez honnan jött ilyen hirtelen a semmiből.
Ugyanakkor senki sem értékeli nálam jobban minden egyes apró rezdülését és moccanását sem. Képes vagyok 10 ugyanabból a pózból, szögből, fényesésből készült képet feltölteni FB-ra, mert mindegyiken a szeme sarka vagy a szája csücske egy kicsit másképp áll, és nem tudom eldönteni, hogy melyik szebb vagy aranyosabb. Ugyanakkor értelmetlenül nézem a hasonlóan fanatikus anyukák halomszámra feltöltött babaképeit, és nem értem, hogy mit gondoltak, amikor elárasztották a szociális webhálót a 100 egyforma képükkel?!
De még a szaglásom is át lett kódolva. Zoé bőréből kibocsájtott anyagok érdekes kémiai reakcióba lépnek az orromban lévő szaglósejtekkel és az agyamban eufórikus hatást váltanak ki. Még a bepállott hónalját és a kezdődő lábszagát is addig tudnám szipózni, amíg kábultan a földre rogyok, viszont el nem tudnám képzelni, hogy ezt bárki más hónaljával vagy lábával megtegyem.
A türelmem is teljesen másképp nyilvánul meg Zoé jelenlétében. Míg másokkal szemben sikítófrász kap el, ha valamit 3-nál többször kell elmagyaráznom, Zoénak képes vagyok ugyanazt a ledobott játékot tizedszerre is türelmesen, mosolyogva visszaadni.
De az éjszakai ébresztésekkel sincs ez másképp. Próbáljon csak meg valaki engem éjszaka vagy kora hajnalban felébreszteni és megtudja, hogy mit érzett Mike Tyson ellenfele a boxringben. Ellenben Zoénak még egyszer sem akartam leharapni a fülét a gyakori ébresztések miatt. Felkelek és megszoptatom, még ha egy éjszaka 6x is kell megtennem.(mostanában minden este…. 😦 szerintem megint jön a foga). Nem mosolyogva, nem jókedvűen, de megteszem. Nagy szerencséje van a kis mókusnak, hogy jó frekvencián rezeg.
Az egyik anyuka mondta a minap szépen megfogalmazva, hogy ” moms are nose-picking butt-sniffers” azaz az anyukák orrpiszkáló seggszagolók….és milyen igaza volt. Senki más orrában nem tudnék olyan megszállottan nyúlkálni és száraz taknyot vadászni, mint a gyermekemében. De senki más fenekéhez sem nyomtam még oda az orromat, hogy kifürkésszem annak tartalmát.
Valahogy a hányingerem és undorodásom is elmúlik Zoé jelenlétében. Régen mikor láttam más anyukákat a gyermekük szájából kipottyanó falatkát gondolkodás nélkül bekapni – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb táplálkozási formája – rohamos öklendezés tört rám. Mindaddig, míg azon nem kaptam magam, hogy gondolkodás nélkül a Zoé szájából kipottyanó banándarab a számban kötött ki és nyálcsorgatva vártam a következő adagot, amit a “gép” kidobott. 🙂
Végül, de nem utolsó sorban még soha egy emberért sem rajongtam ennyire, mint őérte. Nem tudok betelni vele bármennyi időt is töltök vele. Van, hogy az agyamra megy az örökös nyávogásával és alig várom, hogy elaludjon, viszont amint alszik, máris hiányzik és alig várom, hogy felébredjen. Van olyan is, hogy este a képeit nézegetem és gyönyörködöm bennük, miközben ő ott fekszik MELLETTEM. Bár volt ember, akinek a képeit megszállottan nézegettem már, de soha nem akkor, amikor az illető mellettem szundikált.
Nagyon érdekes dolog ez az anya-gyerek kapcsolat.
Zoe & Vivi 
Hozzászólás