Napközis nagylányom

Elérkezett ennek is az ideje. Zoé kiszabadult anyuci féltő, óvó karjai közül és az oroszlánok karmai közé került.
Soha nem gondoltam volna, hogy a gyerekemet másfél évesen oviba, bölcsibe, napközibe vagy babysitterre merném valaha is bízni. Igazat megvallva, legmélyen, legbelül nem is értettem egyet az olyan szülőkkel, akik meghozzák ezt a döntést. (Érdekes, hogy változik az ember meggyőződése napról napra… vagy csak én vagyok ilyen labilis személyiség?) Persze, tudom, nagyon sok tényező közbejátszhat, munka és az anyagi problémák visszakövetelhetik a szülőket a munkaerőpiacra, de valahogy mindig úgy gondoltam, hogy egy másfél éves gyerek még olyan törékeny, olyan pindurka, olyan sebezhető és mindenképpen az anyuci szoknyája mellett van a helye.

Aztán Zoé is elérte a másfél éves időszakot és az agyamra ment. Már egy ideje flörtöltem a családi napközi gondolatával, de mindig elhesegettem a gondolatot, mondván, hogy nemsokára úgyis utazunk haza Magyarországra, kár ilyen nagy kaliberű dologba most belevágni csak azért, hogy aztán hamarosan vége legyen. Nagyobbat nem is tévedhettem volna!

Ugyanazon a napon, amikor megbűntettem Zoét a kibírhatatlan hisztiért, elhatároztam, hogy mindeképpen utánanézek a különböző ovis lehetőségeknek, mert Zoénak fejlődésre, szocializációra és fegyelemre van szüksége. (ja, ja, ja, tőlem is megkaphatja, az anyánál senki nem ismeri és tanítja a gyerekét jobban, bla bla bla… tudom, én is így gondolkodtam. Most már nem! Változik a világ és vele együtt én is.) Elmentünk két óvodát is megnézni Babóval. Az első egy igazi, intézményes, sok gyerekes, sok termes óvoda volt. A kelleténél messzebb is volt tőlünk, a részidős lehetőségek is egész napra szóltak és árban sem volt túl kedvező. Ugyanakkor előnye az volt, hogy Zoé legjobb barátnője is oda fog járni, a barátnőm vihette és hozhatta volna magával és Zoé is elég jól érezte magát, amikor ott voltunk látogatóban.

Aztán még aznap megnéztük a másik ovit, ahova szintén az egyik magyar ismerősöm járatja a gyerekeit. Ez szögegyenest elletéte volt a másiknak. Kis családi napközi, Montessori neveléssel, házias, kellemes felállás, egy óvónéni, aki spanyolul beszél hozzájuk ( gyerekem kinn Amerikában minden nyelvet fog beszélni, csak angolt nem, úgy tűnik 🙂 ) fa játékok és bútorok, nyugodt és kellemes hangulat és max. 6 gyerek, amiből kettő 1 éven aluli kis minimanó, aminek Zoé kifejezetten örült. Az időpont is számomra pont megfelelő volt (heti 2 nap, 4 óra reggel 8-tól 12-ig) és helyileg is közel van hozzánk. Kezdő lépésként ideálisnak láttam, hogy ne egyből egy nagy, tömeges oviba tegyem, hanem lassan, családi környezetben szoktassam hozzá az idegenek gondolatához és az ovis felálláshoz. De ami leginkább meggyőzött az Zozka reakciója volt. Annyira beleszeretett a helybe,szobába, emberekbe, játékokba és az óvónőbe, hogy nem akart hazajönni. Ilyen még nem volt. Adtam volna rá a kabátot, és hangos NEM kíséretében ellenkezett velem. Majd megkérdeztem, hogy akkor itt akar maradni Flor-ral (az óvónővel) és azt mondta, hogy JA.  🙂

Az első nap Apa vitte őt reggel, ami jó volt, mert ő biztosan erősebben kezelte a helyzetet, mint ahogy én tettem volna. Reggel izgatottan tette a hátára Zozka az előző nap általa kiválasztott kistáskáját, magához szorította Lili babáját és futott az autóba, egész úton JA-val helyeselve a Várod az óvódát?  kérdéseket. Majd természetesen elpityeregte magát, mikor Apa lelépett, de megnyugodott és játszott a játékokkal. Flor elmondása szerint elvolt egész nap, csak néha jutott eszébe, hogy elárvult időközben. Olyankor az ablakhoz menve hangos Mamázásba fogott, de újra megnyugodott. Természetesen amikor Apát meglátta, újra felszakadtak benne a nem-is-oly-régi sebek, és hiába volt előtte kutya baja, ott egyből rázendített egy kis panaszáradatra. De attól függetlenül boldog volt. Otthon 3 órát aludt ezután, úgy elfáradt és mikor újra meglátott engem, nem haragudott rám sem. Sőt, kérdeztem, hogy tetszett-e az óvoda, és hangosan bólogatva JA-jatott :).

Ma reggel én vittem oviba. A kistáskáját maga után húzva, Lili babát a bőröndre ültetve sebesen szedte a lábait az autó irányába. Annyira cuki volt, ahogy önállóan szedi a kis motyóját, ahogy tudja, hogy mi következik, ahogy nagylányként elindul a saját kis világába. Aztán az autónál átadta a csomagocskáját, bepattant az ülésbe és egész úton boldog volt. Megérkeztünk a napközi elé, kiszedtük a tatyókat, megfogta és húzta be nagy vidáman maga után a motyóját az ajtó irányába. Nagyon örült a pici babáknak, mikor meglátta őket és miután lepakolta a cuccait, elindult játszani. Természetesen engem is utasított, hogy márpedig üljek le azonnal és élvezzem én is az építőkocka által nyújtott örömöket, de nekem mennem kellett, úgyhogy egy kicsit elpityeredett megint, de hamar megnyugodott. Én ezek után kitakarítottam a lakást, főztem, mostam, hajtogattam, vásároltam – félelmetes, hogy az ember ilyen kevés idő alatt mennyi mindent el tud intézni, ha nem lóg rajta mindeközben egy kis érzelmi hurrikán – és mikor már lassan az egyszem sarjam hiányát is kezdtem volna észrevenni, el is jött az idő, hogy érte menjek. Bekukucskáltam az ablakon, és láttam, hogy milyen ügyesen és nyugodtan ül a kisasztalánál és eszi a kis ebédjét, és hirtelen hatalmas büszkeség lett úrrá rajtam. Amikor meglátott akkor természetesen teli szájjal rázendített a panaszkodásra (nem sírás ez, csak amolyan nyekergés inkább) de amint elkezdtem beszélgetni Flor-ral, ő is rájött, hogy nem veszem be a kamudumát. 🙂 Akkor odament a tatyójához, odahozta hozzám a kiscipőjét, felhúztuk, hozta a babáját és felvértezve minden földi jóval az ajtóhoz ment, készen állt hazamenni és aludni egy nagyot. Egész úton hazáig jó kedve volt, ha az oviról faggattam, akkor felcsillant a szeme és Ja, Ja kíséretében helyeselte a kérdéseket. Nagyon tetszett neki, és Flor is mondta, hogy már nem volt sírás és jól viselkedett.

Abszolút nem bántam meg ezt a döntést. Nekem mindenképpen jól jön ez a zavartalan 4 óra, hogy utólérjem magamat házimunka és főzés terén. Zoénak is jót tesz a struktúrált környezet, a barátok, az óvónéni nyugodt és kiegyensúlyozott személyisége és úgy érzem, hogy sokkal türelmesebb és jobb anyuka vagyok számára a nap hátralevő részében, mintha egész nap csak a nyakamon lógna. Természetesen erről a témáról is mindenkinek megvan a saját véleményes és lehetne heves vitákat nyitni jogos érvelésekkel mindkét oldalról, de a lényeg az, hogy mindenkinek meg kell találni az, ami a számukra legjobban működik és úgy meghozni a saját magukra szabott döntést. Nekünk ez a 2x fél nap életmentő, szükséges, fontos -lévén, hogy nincsen semmi családi segítségünk idekinn – és mi boldogok és nyugodtak vagyunk e döntésünk felől.

Paramami beüzemel

Persze, tudom én, hogy még nincs “elkésve” és egyénileg változik, hogy ki mikor kezd el beszélni, meg hallom én a sikersztorikat, hogy 2 éves koráig egy szót sem, majd egyből első nekifutásra rágyújtott egy Petőfi versre, és hasonlók…. de csak nem hagyott nyugodni a dolog. Addig addig emesztettem magam azon, hogy “bezzeg a kortársai már beszélnek, mutogatnak a könyvekben levő dolgokra, stb”, hogy beirattam Zozót az Early Intervention nevű program ingyenes kiértékelésére. Mi veszteni valóm lenne? Elmegyünk, megnézik, Zozó játszik egy nagyot közben, aztán ha van valami gond, legalább időben megtudom, ha meg nincs, akkor legalább megnyugszom. Ingyen van.

Szóval ma elmentünk. Lelkünkre kötötték, hogy a gyerek megetetve és kipihenve jöjjön a felmérésre, de persze Zoé baba magasról tett erre a kérésre. Miután 2 órán keresztül harcoltam vele és az altatással, feladtam és elkönyveltem magamban, hogy innentől kezdve jöjjön a vízkereszt, meg amit akartok … 🙂 Felkészültem a fáradság adta hisztirohamok, a kezelhetetlenség, az együtt nem működés és anyánlógás minden szintjére. Szerencsére az új hely annyira tetszett Zozkának, hogy eszébe sem jutott szomorkodni, hanem egyből nekiesett az új játékoknak és könyveknek. Amíg kinn várakoztunk az őt kiértékelő csoportra, Csibus odahozott hozzám egy kutyás könyvet. Kinyitottam neki, és a kutyák láttán egyből fülig ért a szája. Gondoltam, csak úgy poénból megkérdem tőle, hogy “Hol van a kutya?” mire ő egyértelműen a pici mutatóujját a kutyára biggyesztette. Az állam padlót fogott és majd’ összepisiltem magam. Majd feleszmélve már kicsit bántam, hogy ez történt, mert így hogy fogom tudni azt állítani, hogy ő ugyan nem mutogat, amikor igenis (bár életében most először, de ) rámutatott a kutyára a képen.

Megérkezett a két kedves és aranyos nénike és bevezettek minket a “menyországba” ami telis – tele volt mindenféle új és érdekes játékkal. Zoé nem sokáig tökölt, nekiesett a polcon látható játékoknak, ölelgette, fésülgette, szeretgette, simogatta a babákat és hangos felkiálltásokkal ordította nekem, hogy “mama” miközben maga mellett a földet paskolta, hogy üljek oda le mellé. Ez a mamás hívás is csak ezen a héten indult be nála, nagy örömömre, úgyhogy fel is vettem videóra egyik alkalommal.

Miközben próbáltam győzködni a nénikéket, hogy ez egy újkeletű dolog, de még nem utánoz semmi szót vagy hangot, az egyik néni kiejtette a száján, hogy “baba” mire az én cserfesszájú fecskének egyáltalán nem mondható lányzóm kristálytisztán visszatrillázta, hogy “baba”. Na, paramami most már magyarázhatta a bizonyítványát, a gyerek – ha akarja, ha nem – csak beszél valamennyire. De azért egyértelmű volt számukra is, hogy “le van maradva”, mert tényleg nem utánoz hangokat, nem mond túl sok szót (kicsi kutya továbbra is ay élen vezet), nem mutogat az ujjával (kivéve a kutyát a könyvben). Egyszóval a verbális kommunikációban vannak még hátrányosságok, viszont mindent a tudtomra ad, amit szeretne, megvan a saját kiépített jelbeszéde, magával húz engem, addig “magyarázkodik”, míg felfogom, amit akar, tehát nagy baj nincs. Rámbízták a választást, hogy szeretném-e igénybevenni a házi segítő/fejlesztő foglalkoztatást (szintén ingyenes) vagy sem, de megbeszéltük, hogy egyenlőre ejtjük a dolgot, és ha 18 hónapos korában sem jár még előrébb a beszédben, akkor visszatérünk rá.

Most már a parázást lassú tűzre raktam, nem agyalok rajta többet, hanem kivárom (ami a legnehezebb), hogy mi lesz és majd meglátjuk.

Közben meg arra a következtetésre jöttem rá, hogy lehet, hogy mindent ért és tud ez a csajszi, de még nem talált semmi olyan érdemlegeset, amin ezt a tehetségét megcsillogtathatná. Azaz a kutyákon kívül nem. Mert a kutyákat minden mértékben, szagban és formában imádja és bálványozza. Ma este is, ahogy a könyvet nézegettük, odaérkeztünk a kutyákhoz. Előtte persze kérdezgethettem én, hogy hol van a tehén, hol van a cica, stb, de egyik sem hozta lázba. Majd a legvégén – feladva az egészt – megkérdeztem, hogy hol van a kutya… és láss csodát, a kis parányi ujjacskája hajszál pontosan a képen lévő kutyán landolt. Hiába, na! A kutyákon kívül semmi sem méltó az ő erőfeszítésére.

Kutyaimádatát mi sem bizonyítja jobban, mint ez a kis videó. Felfedeztünk egy kutyás (mi más?!) dalocskát, ahol a kutyus (Bingo) ugrál, játszik és fetreng és Zoét imádta.

Azt hiszem ezek után csak meg kell várnom, míg a tehenek, macskák, kecskék, apukák és egyéb állatfajok is felkerülnek a kutyákhoz méltó magas érdeklődési szintre, és akkor lesz majd gátszakadás a szavak folyóján.

Babóca 14 hónapos

Elérkezett megint egy újabb mérföldkő. Előbb essünk túl a száraz tényeken, majd áttérhetünk az áradozásra/panaszkodásra a későbbiekben.

Súly: 10 kiló 33 deka (végre átlépte a mágikus 10-est, és ezt a hátam is megérzi a pocakos, combos kistestét) 22lbs 12 oz

Hossz: 78 cm

Fogak száma: 9 (???) kibújt a jobb alsó kisörlő, de ezt csak szájtátott sírások közben tudom lopva megfigyelni, mert amúgy nem engedi, hogy belenézzek a szájába.

Haja szőke, szeme kék.

 …. és akkor a maszlag….

Hol is kezdjem? Talán a legszembetűnőbb változás az elmúlt hónapban az étvágyának jelentős javulása volt. ESZIK!!! Méghozzá elég jó mennyiségeket, de továbbra sem egy helyben ülve, hanem menet közben. Néha, ha nagyon éhes, akkor képes egy helyben ülni, de amint a gyomrában lévő ételmennyiség átlépi az éhenhalási szintküszöböt, már tovább is áll az örökmozgóm, mert nagyon sok dolga van. Motorozik és nagyon ügyesen hajtja magát. Kutyáknak dobja a labdát, krumplit pakol egyik tálból a  másikba a szoba összes zegzugába, felmászik minden székre, ha épp nem tologatja azt, babakocsit tologat vagy ömagát tologattatja benne, hintalóra felül és hintáztatja magát, autójában tologattatja magát és néha egy fél perce leül a számítógép elé és végighallgatja, ahogy Hófehérke énekel. Szereti Hófehérkét, nem csak a rajzfilm változatát, hanem a könyvekben is azt nézegeti. Megkedvelte a könyveket is, érdeklődve ül és figyeli, ahogy mutatom neki a benne levő állatokat. Leginkább a bilin ülve könyvezünk. Apropó, bili. Ébredések után biliztetés van, olyankor pisi mindig van, kaki ritkábban.  Viszont naponta átlagban 6x (mondom HATSZOR!!!) kakil, úgyhogy nehéz elkapni akció előtt. Azon kívül, hogy kiszar engem a vagyonomból (mert ugye vadiúj, tiszta pelusba jó csak kakilni) nem bánom, hogy ennyire aktív a bélmozgása, mert még mindig jobb, mintha az ellenkezőjével bajlódnánk. Egyik nagy a bilin ült amikor mondtam neki, hogy nyomjon. Erre ő szemembe nézett, és akkorát erőlködött, hogy feje búbjáig belevörösödött. Azt hittem, hogy csak véletlen volt, így máskor újra próbáltam, és értette, mert megint nyomott egy hatalmasat. 🙂

Mindent megért, ez már nem kétséges. Még mindig hihetetlen számomra, mikor mondok neki valamit, és megcsinálja, megtalálja, odahozza. Beszélni viszont még mindig nem beszél. Persze, mondja, hogy baba meg amikor keresünk valamit, akkor azt hogy HO (hol?) de amúgy még igazi, kerek szavakat nem mond. Nem is tudom, hogy kellene-e vagy sem még ebben a korban, de nem aggódok rajta, mert tudom, hogy mindent ért, és most még csak jegyzetel, aztán egyszer csak rázendít és kerek, összetett mondatokban kiosztja nekem az észt. 🙂

Az alvás a legjobb része ennek a kornak. Annyira ügyes, hogy csak dicsekedni tudok vele. Napi 2x alszik (reggel 11kor és délután 4 körül). Mikor látom rajta, hogy nyűgös megkérdem tőle, hogy megyük-e aludni?! Ő erre elkezd integetni, tátog a cumijáért (amit szigorúan már csak a kiságyban kap), befekszünk a kiságyba, szopizik, kimegyek, ő benn marad, egy cumi a szájában egy meg a kezében (kötelező!!) és szó nélkül elalszik úgy 1.5-2 órát. Annyira jó és könnyű most, hogy még mindig csípkedem magam, hogy nem álmodom-e az egészet? Nappal és este a kiságyában alszik, éjszaka az első szopizásnál áthozom közénk, és köztünk fejezi be az éjszakát.

A beceneve akár jégkirálynő és borsókirálylány is lehetne, ugyanis IMÁDJA a jeget és a zöldborsót minden mennyiségben.

Hisztizni nagyon tud, földhöz veri magát és ha nem kapom el, akkor a hátraszaltóban még a feje is koppan a földön. Annyira fifikás a kiscsaj, mert tudja jól, hogy ki a leggyengébb láncszem és kinél mit lehet elérni a hisztivel. Nagymamát kenyérre lehet kenni egy nyekkenéssel, de ha Apa rászól a dörmögős hangjával, akkor mintha a Nagy Úr szólna le a felhők fölül,  úgy megszeppen, elhallgat és engedelmeskedik minden szavának.  

Csúszdázni nagyon szeret, órákat tudna eltölteni a csúszdán fel-le mászva, csúszva.

Amint zenét hall, már kaszál a kezével és táncol.

Nagyon sokat nevet, kacag és már erőltetetten is röhög, azaz műröhögést produkál. Nagyon vicces. Harapdál játékból és azt irtó humorosnak találja. Hozzánk is bújik néha, de leginkább a kutyáknak szeret hízelegni.

Haja bár hosszabb, és már frizurát is lehetne csinálni neki, de nem engedi. Még ha el is jutok arra a pontra, hogy Zoét lábaim segítségével bilincsbe verem és hajába csatot vagy gumit szuperálok, amint kiszabadul, már le is tépi az oda nem illő biggyesztményeimet. Úgyhogy nem csinosítgatom.
Bár hajápolás terén nem túl nőies, a válltáskákat egyenesen imádja. Amint meglátja az én táskámat, már teszi is a nyakába és elindul az ajtóhoz, mert ugye táskával sétálni kell.
Nagyon szeret házon kívül lenni és sétálni menni. Van, hogy mondom neki, hogy megyünk sétálni, és ő veszi a kocsikulcsot, mert azt hiszi, hogy autóval megyünk. Elamerikaiasodott nagyon a leányzó, ugyanis itt olyan távok vannak, hogy az ember még budira is autóval jár.

A Macis képek pár nappal ezelőtt készültek és rögtönzött fotózás eredményei lettek. Azért nincs rajta megszokott csiricsáré ruhácska, mert egyik nap erősen megszeretgette a Maciját, mire én kamerát ragadtam és most úgy döntöttem, hogy ejjj, jók lesznek azok a képek is ide! 🙂 Szerintem gyönyörűek!

…és bár jók ezek a képek is, azért a végére hagytam az a Top lista élén álló, díjnyertes fotószösszentet, amitől fetrengek a röhögéstől akárhányszor meglátom.

Ezt a kifejezést nem lehet überelni:

A szerencsés 13, avagy Babóca 13 hónapos lett

Nem is tudom hol kezdjem, hisz annyi minden és annyira gyorsan változott Zoéval, hogy alig győzöm kapkodni a fejemet. Először is talán kezdjük a jókkal, majd áttérünk a kevésbé jókra is.

Bár még mindig jó háziasszonyként rendszeresen porszívózik, de most már a veszélyesebb sportok felé is kacsingat, és le sem lehet vakarni a motorjáról. Ráül, bekapcsolja, táncol és tapsikol rajta, mosolyog, lepattan róla, fut két kört, vissza újra a motorra és most már tudja hajtani is magát!!! Nem hittem a szememnek, de már így halad vele! Persze, hogy nagyanyó tanítgatja..

Hihetetlen számomra hogy egy alig 1 éves minilény MINDENT megért, amit mondok neki, anélkül, hogy valaha is tanítottam volna bizonyos szavakra, vagy “trükkökre”. Például egyszer megkértem, hogy hozza oda hozzám a szekrényen lévő cipőit és ő készségesen odament, megfogta mindkét tornacsukáját és a kezembe nyomta. Az állam a földön koppant. De ha azt mondom, hogy menjen motorozni, vagy szedje össze az eldobált labdáit és tegye be a dobozába, azt is megérti és megteszi. Az integetést, mint “pápá” kifejezést az alvás előszelével asszociálta, mivel mindig így köszöntünk el a tapsikolós nagyitól a Skype-on szundi előtt. Egyik nap játék közben (alvásidő előtt) anyukám megkérdezte, hogy “mész aludni? pápá?” mire Zoé nagy bőszen integetésbe kezdett és befutott a szobájába a kiságyához. Azt hittem, nem látok jól. Ha azt szeretné, hogy cipeljem, akkor odahozza hozzám a csípőhordozót vagy az Ergot és a kezembe nyomja, majd ott toporog előttem, míg magamra nem teszem. Amikor pelenkázni készülök, akkor leteszem a pelenkát kiterítve a földre és ő odajön a pucér popsijával, beleül kérés nélkül a pelenkába és elfekszik a földön, míg rácsatolom az “erényövet”. Annyira vicces.

Puszit küld, cuppanósat, integet, ha megkérdem, hogy “mit csinál a halacska” akkor tátogva cuppog – nagyon édes!-  és tapsikol meg táncol minden zenére.

Miket szeret?

Jégimádó! Amint meghallja a hűtőszekrényből kiguruló jégkockákat, addig toporzékol, míg a kezébe nem nyomok egyet. Órákig képes jégkockákat szopogatni és játszani velük.

Bár még nem beszél, mindent, amit akar a tudomásunkra juttat. Ha éhes, hatalmasra tátja a száját és hamm-og.

Mindenre felmászni. Hatalmas hegymászó lett belőle.

Parittyázik. Rájött, hogy minden ami gumis (meg ami nem) képes elegendő széthúzó erő hatására elpattanni jó messzire, és ez számára annyira viccesnek tűnt, hogy mindent ami a kezébe akadt, kiparittyáz. Most már ezt a tehetségét a tökéletességig fejlesztette, és zoknikat, hajgumikat, nyakláncokat és bugyit parttyázik előszeretettel jó messzire és visongva.

Amikor elhasalunk a földön akkor a hátukra ül, hozzánk bújik, ha ülünk akkor a hátunkra mászik. Olyan cukkancs!

Slagot imádja. Órákig tudná locsolni belőle a vízet.

Imádja a kókuszzsírt. Mintha drog lenne számára, úgy tátog és nyeli kanálszámra…. fura?!

Kutyákat szereti regulázni, püfölgetni, de amint kimondom, hogy “ne üssed, szeressed!” egyből megsimogatja őket és hozzájuk bújik…aztán egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyelek, újra elagyalja őket! 🙂

Szeret öltözködni, minden kósza ruhadarabot magára húz, felpróbál, nyakába akaszt, lábát beledugja vagy csak végigvonszolja a lakáson.

Szereti dobálni a labdát a kutyáknak, viszont hisztiroham tör rá, ha a labdát a kutyák elkapják és elviszik 🙂 Lüke lány ez a CsibiLibi.

Szeret a kiságyában aludni. Szinte csodával határos a nappali alvási szokása és még mindig alig hiszem el, hogy ez velünk történik. Napi kétszer alszik, beteszem az ágyába, megszoptatom, kimegyek és csend van. Egy mukk sincs. Alszik…. hihetetlen. Bárcsak az esti alvás is ilyen hihetetlenül jó lenne végre.

És ezzel el is érkeztünk a “rossz” kategóriához….

Mik a rosszak?

Éjszakánként még mindig felkel párszor szopizni. Olyankor áttranszportálom őt a szobánkba úgy éjjel 2 magasságában, és onnantól kezdve homály fedi az éjszaka eseményeit. Nem tudom hányszor szopizik, ébred, fetreng, forgolódik… de semmiképp nem mondhatom nyugodtaknak az estéket.

Nem szeret fürdeni. Soha nem volt nagy kádrajongó, nem szeret egy helyben sokáig ülni, de most már tényleg katasztrófális. Amint beteszem a kádba már áll is fel és mászik ki. Nem akar leülni egy másodpercig sem. Nem érdekli semmi, csak azt, hogy kinn legyen minél hamarabb. Minden egyes fürdetés kutyafuttában és izzasztóan zajlik. És akkor még a hajmosást nem is említettem.

A kisőrlői nagyon dolgoznak, már az egyik teteje elő is bújt, de csak hiszti és visítás közben nyerek bepillantást a szájába, amúgy nem engedi, hogy felmérjem a terepet. Így csak sejtem, hogy mikor mi jön. De jön, méghozzá nagyon keservesen. Szegénykém nagyon megszenved velük. 

Babakocsiban továbbra is lutri, hogy ülni fog-e vagy sem az adott napon. Van, amikor szívesen kómázik benne, de legtöbbször kikívánkozik belőle és ezt hangosan szóvá is teszi.

Nagyon tud hisztizni és toporzékolni, amikor nem kap meg valamit amit szeretne. Magát hátraveti és a feje hatalmasakat koppan, ha el nem kapom időben. Veszélyes perszóna.

Miken nevet?

Továbbra sem osztogatja könnyelműen a hangos kacajokat, de amikor igen, az zene füleimnek.

Hatalmasakat visong amikor Cheyenne hátán lovagoltatom…. az már más dolog, hogy a kutya ezt a fajta produkciót nem igazán díjazza, de hát Zoé hangos kacagásáért semmi sem nagy ár.

Két labdát összepaszíroz addig, míg azok szétpattannak és ez is nagyon mulatságos számára.

Viccesnek találja ha káromkodok. 🙂 Nem vagyok büszke rá és nem tartozik anyaságom legfényesebb momentumai közé, de néha elhagyja a számat nem épp 1 évesek fülének való szó is Zoé jelenlétében. Például, amikor begurított egy bizonyos zöld labdát a millió más kanapé alatt bulizó labda közé. Úgy döntöttem, hogy kiszippantom őket porszívóval. Persze nem az a zöld jött ki, ami bement, és őkelme kecsesen elhajította. Adtam a következőt, de átlátott a trükkön, és azt is elhajította. Mire a tizedik sem felelt meg neki (igen, tényleg ennyi labda sorakozik a kanapé alatt) akkor kiszűrődött a “na bassza meg” sóhaj a fogaim kerítésén keresztül, mire Zoé ezen hasát fogva fetrengett. Újra mondtam és ő újra visongott. Majd újra, és ő újra. Majd Zoé száját közvetlenül ezután elhagyta a  “basz” szócska és én úgy éreztem, hogy elérkezett a játékidő vége. 🙂

Mit eszik?

Nem nagy evő, továbbra is napi 3-4x szopizik, de leveseket néhanapján elég jó mennyiséggel belé lehet diktálni, kutyafuttában. Azaz még az evéshez sem lassít le, csak odafut egy falatért, tátog egyett, majd továbbáll kajával a szájában. Ellene voltam ennek világéletemben, de mit csináljak, ha egyszerűen nem ül le egy percig sem? A székéből is feláll amint beteszem és kimászik. Szereti a kerek dolgokat (szőlő, borsó, paradicsom) szétroppantani a szájában, majd jobb esetben lenyeli, legtöbbször viszont kiköpi. Szintúgy a dinnyével. Kiszívja a vérét (levét) majd a húsát kiköpi. Únja a banánt… szó szerint. Meg a legtöbb gyümölcstől is besokallt már.

Számai:

fogak száma: 8 (felül-alul 4)

súlya: 9870 gr (21lbs 8oz)

hossza: 76 cm

ruhaméret: 18 hónapos ruhákat hord

cipőméret: 5 (itteni számozás)

szeme: gyönyörű kék

haja: világos szőke

Olyan sokat nyúlt, de a mágikus 10 kilót még mindig nem érte el. Olyan csinos és formás kisember lett belőle, hogy nem győzöm csodálni.

Boldog, egészséges, vidám és vicces kislány, aki bearanyozza a mindennapjainkat, mosolyt csal az arcunkra, türelemre tanít, az őrületbe kerget és minden napjainkat értékesebbé és tartalmasabbá varázsolja.

Boldog 13-dikat gyönyörűségem!

Egyévesünk

Pontosan egy éve történt, hogy először megpillantottam Zoét és a karjaim között tarthattam.

Egy év.

Milyen hosszú és mégis milyen rövid idő.

Pedig mennyi minden történt ez a röpke egy év alatt. Bár halványulnak és fakulnak idővel az emlékek, azért mégis néha fel-felbukkan bennem egy – két emlékkép, és olyankor felkiáltok, hogy “jééé, tényleg, ilyen is volt!”

De milyen is volt? Lássuk, milyen emlékmorzsákat tudnak az elködösített, lestrapált agytekervényeim összekapirgálni?

Hát először is emlékszem a kórházból megtett hazavezető utunkra, amikor annyira szédültem és fáradt voltam (ugyanis szülés után már másnap hazamentem remélve, hogy majd otthon jobban tudok pihenni….mit tudtam én még akkor?!), kinn hétágra sütött a nap, meleg volt és emberek mozogtak az utcákon. Pedig én azt hittem, hogy megállt az élet és mindenki az én szülésemet figyeli lélegzetvisszafojtva. Majd hazaérve napokig nem mertem éjszaka aludni, mert féltem a bölcsőhaláltól és minden félórában ellenőriztem, hogy szuszog-e még az én kis hímestojásom. Aztán emlékszem még arra a kezelhetetlen hormoncsatára, ami a testemben dúlt, és ahogy csak Zoéra gondolva elbőgtem magam, és nem akartam egy percre sem behúnyni a szemem, mert féltem, hogy lemaradok valamiről Zoé parányi kis életében. (Na, bezzeg most akár egy hétig is tudnék aludni szünet nélkül)

Emlékszem az első pár hétre, amikor Zoé mást sem csinált, csak szopizott, aludt, kakilt, szopizott aludt, kakilt…. a házban közben patyolat tisztaság, mi meghitten és idillikusan ücsörgünk a kanapén, mint friss és boldog újdonsült szülők és a hormonok háborújának vagy a szülés frisseségének köszönhetően elhagyta a számat ama bamba kijelentés, miszerint “fogalmam sincs, hogy miért panaszkodnak az emberek annyit, mikor új gyerekük születik. Ez könnyű és egyszerű, mint az egyszeregy.” Na azt hiszem, hogy a következő hónapok megválaszolták ezt a kérdést számomra: ugyanis volt egy időszak az életünkben amikor szabályosan rettegtem a délután 8-9 órától, hisz ekkor jött rá Zoéra az állandó sírás, és semmi, de semmi az égegyadta világon nem nyugtatta meg. (Most már sejtem, hogy valószínűleg a tej-es tojás érzékenysége válthatta ki ezt a reakciót belőle…na majd a következő gyerekkel okosabb leszek). Vagy amikor kérdezték az emberek, hogy mikor megy aludni és átalussza-e már az éjszakát. Rühelltem mindkét kérdést, mert Zoénak nem volt egy konkrét időpont, amikor aludni tért. Ő minden 3 órában aludt, aztán ébren volt, megint aludt és megint ébren volt. És minden éjjel pontban 3kor bekakilt. Ahhh, a kakik… az elején hányszor robbant a pelenka nappal és az éjszaka közepén, aminek rendszeresen ruha és/vagy ágyneműcsere volt a vége. Aztán elmúlt az egyik gond és jött a mási. A bőrprobléma. Nem találtam sehogy sem a kiváltó okát és a foltok egyre terjedtek, lassan smirglipapírt megszégyenítő durvasággal rendelkezett a kis bőre, én meg magatehetetlenül néztem és fejveszve keresgéltem az interneten a megoldást. Míg a kizárásos diétát bevetve végre ráakadtunk a megoldásra. Zoénak tej-és tojás érzékenysége volt, és amint kiiktattuk az én diétámból, adtam neki probiotikumot és csukamájolajat (már nem adok), a bőre egy hét alatt kitisztult, és azóta is gyönyörű, sima, gumis delfinbőrű az én angyalkám.

Aztán jött a rohamos mozgásfejlődése, aminek köszönhetően lett az én magatehetetlen kisbabámból egy állandóan rohangáló, visszabeszélő, makacs, de hihetetlenül huncut kis vicces tinédzserem egy év alatt. Csak kapkodom a fejem, nem hiszek a szememnek. Bár nem mond még egy értelmes szót sem (egyesek szerint a kétnyelvűség az oka, szerintem meg csak egyszerűen lusta) ennek ellenére MINDENT megért, amit mondok neki. Ha bármit kérek, hogy hozzon oda nekem, megérti, és odahozza. Érti a NEM szót is, az már más dolog, hogy szelektíven hallja csak meg 🙂 Tud hisztizni, mint egy kis díva, ha valamit nem kap meg akkor és ott amikor szeretné. Még földhöz is vágja magát a nagyobb hatás kedvéért. De nagyon tud hízelegni is, főleg amikor fáradt. Akkora kis szőke fürtjeit a nyakamba temeti és két kis mancsával ölelgeti szorosan a vállaimat. Ilyenkor elolvadok. Mindent utánoz, amit csinálok. Mindent! Ha fogat mosok, ő is nyitja a száját és suvickolja a fogait.  De a kutyáknak is ugyanúgy hangos vehemenciával osztja az észt, mint én 🙂 Ha porszívózok, ő is hozza a kis porszívóját és segít takarítani. Sőt, bekapcsolja egyedül, és csak utána takarít, elvégre csakis működő poszívóval lehet szippantózni. Olyan okos! Telefonál, mint a nagyok. Minden telefonnal, lehet az játék vagy igazi. Füléhez teszi, és járkál vele fel-alá miközben nagy titkokat beszél bele a képzeletbeli barátjának. Táncol sokat, azaz kezével jobbra-balra kaszál, majd toporog a lábaival. Szereti a kutyákat etetni. Szeret “szigetezni”, azaz leszedi a székpárnát, tányéralátétet, és ráül, majd elégedetten körbenéz, mint egy hódító aki elfoglalta az ostromolt várat. Az ágyról tudja, hogy kell lemászni. Mindig lábbal előre, hátrafele mászik. Szereti a hangosan kongó fémdolgokat egymáshoz ütögetni. Örökmozgó, nem áll meg egy pillanatra sem, állandóan mászkál, járkál, futkos, dirigál, pakol és cipekedik. Enni továbbra sem nagyon szeret, de már javul a dolog. Újabban kigyógyult a kanál undoritiszéből és csak kanállal hajlandó enni….. ki érti ezt? Egyik kedvence a répás, olivaolajos krumplipüré, de az is kedvfüggő. Van olyan nap, hogy tátott szájjal követeli a kaját, és olyankor repdesek az örömtől, de vannak napok amikor csak rázza a fejét és nem hajlandó elfogadni semmit, csak a cicit! Hát ez van…

 Továbbra is a kiságyában alszik nappal 2x és éjszaka is ott indít. Hogy mennyire könnyen alszik el, az időszakonként változik. Naponta minimum 3x szopizik még, elalvás előtt legfőképp. Az éjszakáról inkább nem is írnék …. legjobb jellemzője az, hogy változó. Van amikor csak 2x kel fel,  fogzás közben pedig sokszor csak sír este. Reggel 9:15-ig alszik, és nem egy “mórning pőrszön”. Kevesebb, mint egy óra alatt kifárad, és már megy is aludni 10 után… ebből adódóan nem szoktunk reggeli programokat szervezni, csak ha nagyon muszáj. Viszont az első szunya után már aktív, akkor jobban bírja a strapát. Este meg egyszerűen lehetetlen leütni. 9-10 körül megy ágyba. Hát mit tegyek? Ezt az egyet tőlem örökölte, ezért még hargudni sem tudok rá.

Súlya: 9920 gr (22lbs 4 oz)

Hossza: 75 cm

Szemszíne: gyönyőrű, világító kék

Hajszíne: világos szőke és már lehet “lófarkazni” 🙂

Fogak száma: 7 (azaz 6 és fél :)) felül három, alul négy

Macis képeket most nem teszek fel, mert a különleges évforduló alkalmából csináltattunk klassz képeket a kedvenc fotós barátunkkal, így amint azok a birtokomban lesznek, felteszem őket ide, kárpótlásul.

Nagyon sok boldog szülinapot kívánok édes kiscsibém!!!

Végre!

Csak hogy végre valami pozitívról is írjak már a sok rinyálás után: kevesebb, mint 12 hónap elteltével ki merem jelenteni, hogy Zoé VÉGRE megszerette a kiságyát! Már nem üvölt ha beleteszem, hanem lefekszik, megvárja, míg besötétítek, bekapcsolom az óceánt neki (CD), bemászok hozzá (hát mit csináljak, míg le nem szakad, addig ez már csak így lesz), megszoptatom, kimászok, ő hasra fordul, én leülök a fotelbe vagy a kiságy mellé, ráteszem a kezemet a hátára vagy nem, susogok neki vagy nem, és kevesebb, mint 5 percen belül önmagában egyedül elalszik!

Olyan büszke vagyok Rá!!!

No, de az is lehet, hogy mostanában csak extra mód fáradt, és azért alszik el ilyen könnyedén, és nemsokára visszatérnek az órákig tartó sírós korszakok … csak hogy az örök optimista gondolataimnak is teret adjunk, ugyebár! 🙂

Történelmi nap!

11 hosszú hónap után eljött végre az a pillanat, amikor Zoé a saját szobájában ébredés nélkül átaludta az egész éjszakát egyedül!

Amikor Utah-ban voltunk, Zoét lefektettük aludni 9 körül és aludt is egészen addig zavartalanul, míg éjjel 1-kor úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk hozzá. Onnantól kezdve vergődött, nyűglődött és nem aludt. Megfogalmazódott bennem, hogy talán elérkezett az az idő, amikor ő jobban és kényelmesebben alszik nélkülünk és hazaérve leteszteltem a felállított elméletemet.

Tegnap előtt Dani miután elaltatta Zoét, betette a kiságyába és mivel 9-kor elaludt, így mikor mi is aludni mentünk 11 körül, úgy döntöttem, hogy ott hagyom az ágyában, nem hozom át hozzánk. Húúúúú, de furcsa érzés volt csak ketten aludni a saját ágyunkban. Még a babaőrt sem kapcsoltam be, csak az ajtókat hagytam nyitva. Egyszer félálomban hallottam valami sírásfélét, de az is lehet, hogy csak álmodtam, így nem reaglátam. Majd hajnal 2-kor felsírt, de mivel nem volt erőm áthozni, Danit küldtem a futárszolgálatba, aki jól beprogramozott robotként ment is, és másnap mindebből semmire nem emlékezett. 🙂 Áthozta Zoét és miután szopizott, tovább aludt köztünk. Olyan jól esett!

Következő nap a leválási kísérletünkön felbuzdulva megpróbáltuk újra a kiságyában altatni, de nem volt hajlandó időben elaludni, így csak velünk jött az ágyba este 11 után. Miután elaludt köztünk, átvittük a saját szobájába, és reggel 6-ig (!!!!!!) meg sem mukkant! Én már 5:30-kor pánikoltam, hogy mi lehet vele, Dani munkábamenet leellenőrizte, hogy szuszog-e még (klinikai esetek vagyunk), betakarta és ő aludt tovább mélyen, csendben, nyugodtan. Közben én lezuhanyoztam, megreggeliztem, és Zoé még mindig aludt. Hatkor felnyekkent, én ennek nagyon megörülve beszökkeltem a szobájába, mint egy boldog anya bakkecske (!?), megszoptattam, majd tovább aludt reggel 9-ig.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy sértésnek vegyem-e azt, hogy ennek a nagylánynak már semmi szüksége rám az alvásnál, vagy örüljek a frissen jött szabadságnak. Szerintem nekem a túl sok (majd’ 6 órás), zavartalan alvás az agyamra ment!

Csupajóóóó

Eddig nagyon nyűgös, hisztis napjai voltak Zoénak (és ebből kifolyólag nekem is) mert minden újabb mozgásforma megtanulása előtt ez van. De mivel ő már lassan futni is tud, nem tudtam, hogy most épp min dolgozik a kis agya újra?! Mit tanul már megint? Mit fog ezután csinálni? Repülni?

Hát majdnem…. de helyette tapsolás lett! Tud tapsolni! 🙂 Mindkettőhöz szárny karcsapásokat kell igénybevenni, úgyhogy annyira nem jártam messze a valóságtól.

De elmúltak a rossz napok. Legalábbis egy ideig. Bár tisztában vagyok azzal, ha most én elkezdek áradozni a jó változásokról, akkor nagy valószínűséggel túl korán elszólom magam, és minden megy vissza a hisztis, nehéz fázisba….de mégis vállalom  a kockázatot, már csak azért is, hogy meg legyen örökítve az utókor számára, hogy valaha volt ilyen is.

Annyira imádom a 10 hónapos kort, ez már mondtam. De azt nem, hogy az elmúlt pár napban a fogzás is alábbhagyott, így esténként (bár lényegesen később és velünk tér csak nyugovóra) sokkal nyugodtabban alszik, és csak 2x kel felkelnem hozzá szoptatni. Nagy valószínűséggel az Óceán hullámzása című CD is közrejátszik a nyugalmas éjszakákban, mert azt hallgatjuk egész reggelig, és így én is kipihentebben, trópikusi fílinggel és kevesebb ránccal ébredek. Nappal is könnyebben és hamarabb alszik el. (továbbra is napi 2x alszik)

Kajatéren is talán jobb a dolog, bár a pürés cuccokért még mindig nem rajong, de ha kinn vagyunk éppen és nem tudom megszoptatni, akkor elfogadja. Az éhség nagy úr…

Vettem neki szívószálas poharat a csőrös pohár helyett, mert a másik folyton kiömlött, és nagy meglepetésremre tudja szívni a vizet a szívószálból. Ő cipeli a poharát és iszik, mikor megszomjazik. Nagyon önálló. Ez különösképpen megkönnyíti az életemet.

Nappal is több mindent el tudok végezni tőle, mert elfoglalja magát, nyitogatja a szekrényeket, fiókokat, pakolászik belőlük, cipekedik, mint egy rakodómunkás és a kutyáknak parancsolgat.

A legnagyobb csoda és változás az az, hogy már nem készülődik öngyilkos merényletre és nem akar fejest ugrani az aszfaltba azonnal, amint beteszem a babakocsiba, hanem nézelődik, üldögél és el is alszik néha benne!!! Ez akkora csoda, hogy még a lélegzetemet is visszatartom, mikor benne ül, mert nem hiszek a szememnek és nem akarom, hogy megtörjem a varázst.

De talán a legjobb dolog mégis az, hogy itt van a nyár, és minden nap van valami izgalmas programunk. Azért is vártam már, hogy legyen egy gyerekem, mert annyi érdekes program és hely van a városunkban gyerekek számára, hogy kész élmény mindezt felfedezni és egy kisgyerek szemén keresztül látni és velük együtt újra átélni és gyereknek lenni.

Közben meg bárhová megyünk, mindenhol mindenkitől összegyűjtjük a dícséreteket, bókokat, mert nem győznek betelni a szépségével, az masni orrával, a hosszú szempilláival, a gyönyörű kék szemeivel, a kerek pocakjával és az aranyos pofijával. Most már lassan nekem is el kell hinnem, hogy tényleg gyönyörű ….

… és Mörfi, hogy miután mindezt leírtam ma egész nap nyűgös lesz és matricát fog játszani rajtam, majd ezt megfűszerezve éjszaka óránként ébredni fog és hajnal 3 kor úgy dönt, hogy ő kialudta magát és inkább játszunk egyet. Sebaj, ezek a hullámhegyek és völgyek jönnek és mennek. Így van ez rendjén.

xxx

U.I.: Úgy mint az iskolák és a fontosabb TV sorozatok, én is nyári szünetet tartok a blogírásban. Köszönhető mindez annak, hogy nappal állandóan úton vagyunk, este meg mosok, főzök, takarítok vagy a Barátok közt-es kultúrtudományom felzárkóztatásán dolgozok (örök hálám az illetékes személynek, aki beavatott az online BK világba 🙂 ).

Természetesen a havi Babóca bejegyzések megmaradnak, és ha valami nagyobb kaliberű dolog történik, azt is lejegyzem, de próbálok minél kevesebbet  a négy fal közt a gép előtt ülni, és minél többet a szabad levegőn hús-vér emberek között.

Mindenkinek kívánok élménydús, meleg (de nem kánikulás!), boldog és felhőtlen nyarat!!!

(a blog FB oldalára teszek fel időközönként infót, képeket, videót, úgyhogy ha nem szeretnél lemaradni róla, klikkelj itt jobb oldalon a Facebook-os doboz LIKE/TETSZIK gombjára)

 

Változások kora

Mint ahogy az lenni szokott, amint megírtam a 9 hónapos bejegyzést, Zoé újabb dolgokat kezdett el produkálni.

Például, már nem csak két fogas a mi Csibuskánk, hanem alul áttörte magát a harmadik fogacska is. Sőt, bedagadt a másik oldalon (ugyancsak lenn) a negyedik fog helye is, és az is a felszínre törni készülődik. Úgyhogy alul lassan kibújik az egész fogsora, míg felül továbbra is egy kis fogatlan mámika marad. Érdekesen fogzik, azt meg kell hagyni.

Továbbá tud már egyedül járni. 8 hónaposan tette meg az első 3 kapaszkodás mentes lépését, és most, így 9 hónaposan már egyedül, kapaszkodás nélkül végigsétálja a szobánkat.

Ennél a videónál későn kaptam észbe (no, meg kamera után), így már csak a séta végét sikerült elkapni:

De aztán megismételtük előlről is, és ez a felvétel már jobban sikerült:

Mivel általában minden nagyobb mozgásfejlődés (ülés, mászás, állás) előtt nehezen alszik, rángatózik, gyakran megébred, így a mostani szitu sem különb, csak talán annyival, hogy mindezt megfűszerezi egy fájdalmas fogzási sorozat is. Éjszaka minden ÓRÁBAN felébred ő is, és mi is, így mindennek az eredménye egy nappal abszolút nyűgös ölbebaba és egy holtfáradt, ráncosodó, 70 évesnek tűnő, korosodó anyuka. Ebben van részem nap, mint nap:

De mivel soha egy helyzet sem tisztán fekete vagy fehér, rossz vagy jó, így a Jin Yang jelenség itt is megfigyelhető. Eddig picit aggódtam, hogy nem lesz kivel éjszakába nyúló traccspartit tartanom, mivel a gyerekem nem volt hajlandó az uff szócskánál többet kiadni magából. Viszont úgy tűnik, hogy a járásfejlődéssel párhuzamosan a nyelve is megeredt és most már a gá gá gü gü hangocskákkal is elszórakoztatja a kedves anyját. Sőt, nem csak beszél, hanem már egyenesen olvas is. 🙂 Annyira szeretem hallgatni a hangját, olyan jó érzés.

Emellett nagy cinkostársai lett a kutyáknak, állandóan püföli őket, azok meg szó nélkül hagyják. (Bár az én naív lelkem szereti azt gondolni, hogy nem püfölés az, hanem valójában csak elhadart simogatás. 🙂 ). Az etetőszékéből a minap arra lettem figyelmes, hogy nagy kuncogások és vihorászgatások közepette Zoé titkos húsfalatokkal akarta megvásárolni Cheyenne szeretetét, aki disznó módon nem tiltakozott egy percig sem, hanem óvatosan, de annál nagyobb lelkesedéssel fogadta a dugi falatokat. (Annyira szeretem azt ebben a kutyiban, hogy olyan óvatos az ilyen pici ujjacskákkal, és még véletlenül sem harapja vagy sérti meg őket. Kis drága…)

És ha már ennyi videót felteszek, akkor még azt is megosztom, ahol is pelenkázás közben ő úgy döntött, hogya pucér popsijával inkább elmegy egyett gyúrni és súlyt (azaz bilit) emelgetni.

Úgyhogy kijut  nekünk most a rosszból, de a JÓBÓL is bővem, ezért inkább nem is panaszkodom. Csak befogom a lepénylesőmet és reménykedek, hogy az a nyavajás hátralevő 17 fog is mihamarabb előmerészkedik.

 

Babóca 9 hónapos

Súlya saccperkábé 10 kiló (utólagos javítás: 9440 gr – a szerk.), hossza 70 cm, azaz semmit nem nőtt, csak hízott. Akarom mondani erősödött, mivel már egyedül áll kapaszkodás nélkül, és úgy sétál (rohan), hogy csak az egyik kezemet fogja.

Vokális téren nem a legfejlettebb, legkedveltebb és leggyakrabban használt szava az “UFF”, amit kis indiánként szinten minden helyzetre, alkalomra, tárgyra és érzelem kifejezésére felhasznál.

Integet, de csak úgy, mint Erzsébet királynő a hintójáról, azaz kezét egyenesen kinyújtva a tömeg felé, előkelően, úrinősen.

Továbbra is “csak” két fogacskával büszkélkedhetünk, ami bár kevésnek hangzik, viszont ennyi éppen elég, hogy egy divatos mellbimbó piercing helyét kiharapja. Kapott is már a fenekére ezért.

Amikor elfárad, akkor arcát az arcomnak préseli, és nagyokat “uff”-og! Dögönyöznivalóan cukorfalat!

Orrát felhúzva fújtat, mint egy kis röfi, amikor hízeleg vagy éppen nagyon örül valaminek.

Továbbra is nagy cicista. Az unalmas szopizást azonban szereti balettmozdulataival tarkítani és lábát a nyakába akasztani, nagylábujjával eljátszadozni, anyajegyemet a nyakamon piszkálni és a számban turkálni. Továbbra is igény szerint szopizik.

Pohárból, üvegből és csőrös pohárból ügyesen iszik.

Az elmúlt két hét alatt erőteljes és intenzív “idegen ember és helyzet dömping” gyorstalpalón vett rész az én CsibeBabám, és meg kell mondanom, jelesre vizsgázott. Már rutinos versenyzőként eljátszadozik minden új arccal és több ágyban aludt el és ébredt, mint Casanova önmaga. Bár jól viseli az idegenek társaságát, azért ha minden kötél szakad és kiborul a bili a fáradtságtól, akkor csakis Anya az igazi mentsvára. Továbbra is nagyon Anyás (és olykor Apás), de már a nagyszülőket is kegyeibe fogadta.

Valószínűleg az állandó változástól és új ingerektől van az, hogy annyira kimerül, hogy képes naponta 3x is aludni és este 8kor már készen áll az éjszakai szunyára. Nekem nagyon bejön ez az új rutin, remélem, hogy magával hozza majd az óceánon túlra is.

Olyan gyorsan és ügyesen mászik, mint egy felhúzhatós játék baba, de mégis hisztizik, amikor másznia kell, mert járni két lábon már sokkal jobban szeret. Ennek nem örülök, de hát mit tegyek, ez van. Én is jobban szeretek kétlábazni, mint lealacsonyodva a porban kúszni a Homo Sapiensek között.

Az éjszakát végigalussza……. DE (!) …… még felébred 2x -3x szopizni …..úgy éjfélkor és hajnal 4 óra tájban…….majd elmúlik ez is remélem.

Most hirtelen ennyire futotta, de amint visszaértünk megszokott környezetünkbe, jelentkezek egy jóval hosszabb és tartalmasabb beszámolóval a magyar utunkkal kapcsolatban, amiben szó lesz a repülőutunkról, ahol Dani a háremével a tömeg szeme elé merészkedett, a döbbenettől, hogy a gépről leszállva mindenki magyarul beszél, és már senkit nem tudunk büntetlenül a háta mögött hangosan kibeszélni,  első pesti hetünkről (ahol nem csak az időeltolódással kellett megküzdenünk, hanem napi két- három pofavizitet is be kellett iktatnunk); Dani megittasodott éjszakájáról; az én hírhedt magyarországi autóvezetői tudományomról; a beépített bébisintérünkről, akinek hála, végre el tudtunk Danival kettesben is menni bulizni, mint egy igazi házaspár; az eláztatott panelről és Anyukám fával való ütközetéről (ahol sajnálatos módon a fa győzött 🙂 .

De addig sem maradhatnak el a megszokott Macis Sztárfotók egy rögtönzött helyi Mini Macival.

Továbbra is maradjatok velünk, mert amint hazaértünk és kellőképpen felzárkóztattam kulturális tudásomat az elmaradt kedvenc  TV sorozataim megnézésével, beszámolok minden dzsúszos részletről, ami kis hazánk látogatása során velünk történt.