Hálás vagyok…

..mivel Hálaadási ünnepkor illik annak lenni. Na meg amúgy is. Mindennap.

Ez a kép pontosan a tavalyi Hálaadó ünnepen készült, amit barátainkkal töltöttünk. Habár itt már javában  a pocimban lubickolt Zoé, ekkor még fogalmam sem volt róla. Nem is sejtettem, de még remélni sem mertem, hogy az igazat megvalljam. Másfél éves keserves próbálkozás, méricskélés, kínlódás, orvosolás és negatív tesztelés után ezen a ponton már feladtam. Bár hajlandóak voltunk még pár trükköt ( drága trükköt) bevetni az ügy érdekeben, igazából már a B tervet szövögettük magunkban, és az adoptálás is szóba jött. De ettől függetlenül rengeteg bejegyzés volt a “hálás listámon”:

– egy hűséges, kitartó férj, akire mindenkor, minden körülmények közt számíthatok. Aki mindenkinél jobban ismer engem és még ennek ellenére is szeret.

– vannak barátaim, akikre számíthatok, akikkel nagyon sok felejthetetlen emléket gyártottunk és akik enyhítik bennem az otthon utáni honvágyat pusztán azáltal, hogy vannak.

– a kutyáim, akik mindig képesek mosolyt csalni az arcomra és hihetetlenül okosak.

– a saját és családtagjaim egészségéért! Ez egy olyan hatalmas dolog, amit igazából csak akkor értékelünk, amikor az már nincsen.

– az anyagi javakért, hogy van mit ennünk, van lakásunk, nem fagyoskodunk, nem nélkülözünk.

– salsáért (!) 🙂

– az internetért …. hééééj, ki nem adott még hálát GOOGLE-ért szinte napi szinten ?! 🙂

– ekkor még dolgoztam, és nagyon szerettem az óvodát, meg a kis prücsköket, úgyhogy azt is a listára tettem.

– fokhagymás krumplipüréért ….. nem tehetek róla: imádom! 🙂

…. idén is mindegyik listapont megmaradt, kivéve az óvoda. Bár önmagában ez is elég lenne a hálaadásra, azért a boldogságomat tovább fokozza az a kis ártatlan, jókedvű, kedves és felettébb szerethető 7 kilós csomagocska, aki 15 hete költözött be hozzánk, ezáltal minden napunkat hálaadási ünneppé változtatva át. Persze az übercuki,macis heti sztárfotó sem maradhat el (az első harci sérüléssel az arcán):

Ráadásképpen egy ultra kemény kép: